Időkép

Amerikai nyilatkozat az ENSZ Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége bejelentése ellen

Vissza

Rákkeltés gyanújába fogták a glifozátot.

Az NCGA (Amerikai Kukoricatermesztők Szövetsége) és a ASA (Amerikai Szójatermesztők Szövetsége) elnöke nyilatkozatot tett közzé az ENSZ Nemzetközi Rákkutató Ügynökségének (IARC) bejelentésével szemben, mert a glyfozátot (számos kereskedelmi herbicid hatóanyagát) olyan anyagnak minősítette, amely esetleg rákkeltő lehet. Szerintük könnyen előfordulhat, hogy ugyanez a sors vár a 2,4D-re és a dicambára is. Az IRAC egyben kérte az amerikai Egészségügyi Szervezetet (EPA), hogy azonnal vonják ki a terméket a fogalomból. (Eredeti cikk a Corn és Soybean Digest-ből.)
A két jelentős termelői szervezet első emberei aggódnak amiatt, hogy az ilyen igazolatlan állítások zavart keltenek a közvéleményben, s feleslegesen hozzák lehetetlen helyzetbe a mezőgazdasági termelőket. Ezek a szercsoportok ugyanis mind a kukoricatermesztés, mind a szójatermesztés alapvető anyagai, számos országban elfogadottak, s eddig senki, sem a tudomány, de még a WHO (az ENSZ Egészségügyi Szervezete) sem emelt ellenük kifogást.
A két jelentős személyiség által közzétett anyag rámutat, hogy mindenkinek, aki termel valamit, eszközre van szüksége, és ez a két herbicid alapvető jelentőségű.
A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség feladata, hogy vizsgálódjon és megállapítsa, ha valami rákkeltő. Lebegtetett kijelentésekkel zavart lehet kelteni a fogyasztók között, hiszen bármire rá lehet fogni, hogy esetleg rákkeltő, legyen az a kávé ivás, az Aloe Vera, vagy a második műszakban való foglalkoztatás.

Vissza

Hozzászólások

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Yara Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária