Időkép

Fórum

A Top20 kísérletek a magyarországi termesztésben leginkább elterjedt, legtöbbet reklámozott és fajtakyísérleti eredményeik alapján legígéretesebbnek mutatkozó hibrideket vizsgálja. A vizsgálati eredmények bemutatják a hibridek termésteljesítményét és fontosabb gazdasági, technológiai tulajdonságait, A Top20 kísérletekben szereplő fajtákra - talán a világon is egyedül álló módon - kiszámítják és bemutatják a relatív gazdasági mutatókat is, sőt, egy bárki által kezelhető, a saját igényeknek megfelelően beállítható Excel munkafüzet is rendelkezésre áll a jobb tájékozódásra.

Kétségtelen, hogy a Top20 - és nyilván valóan a hasonló színvonalú információkat előállító kísérleteké is - haszna közvetlenül is lemérhető a gazdálkodásban.
A kísérleti rendszer - és szintén nem csak a Top20-é - egyik hátránya az, hogy a finanszírozásuk, és ezzel a kísérleti szempontok egy része, többek között a kiválasztott hibridek körének meghatározása - nem a hibrideket termesztő gazdák kezében van, hanem döntően a nemesítő cégekében, hazai képviseleteikében. E tekintetben nem az a gond, hogy a nemesítő cégek dönthetnek afelől, hogy mely hibrideket szeretnék bemutatni a kísérletekben, hanem az, hogy a Top20 Bizottságnak a szűk pénzügyi keretek miatt nincs elegendően széles döntési szabadsága minden olyan hibridet beállítani, amelyeket viszont a gazdák szeretnének ott látni.
A fenntarthatóságnak két elengedhetetlen pillére van: megfelelés az igényeknek és a pénzügyi fenntarthatóság.



Felméréseink azt mutatják, hogy az eredmények iránti igény létezik, a gazdák használják azokat a döntéseikhez. A ProZea Alap működése viszont arra utal, hogy nem elég erős a szándék a gazdasági, főleg pénzügyi résztvállalásban.



A jövőben ebben az irányban fejtünk ki kampányt, hogy meggyőzzük a gazdák lehetőleg minél szélesebb körét a Top20 kísérletek folytatásában és fenntartásában való részvételről.


A fórum hozzászólóitól azt várjuk, fejtsék ki a véleményüket a Top20 kísérletek hasznosságáról általában, mondjanak meggyőzési érveket, amelyek segítik ilyen irányú munkánkat és segítsenek behatárolni azt a kört, ahol várhatóan a legeredményesebbek lehetünk.

Beitrag

Zum Schreiben eines Beitrags, melden Sie sich, bitte ein!

Szieberth Dénes dr.
2013. März 23. 05:28 | Antwort auf diese
Most Rajtad a sor!
"A hetedik te magad légy!" (József Attila)
Igen, a hetedik Jól működött, de azt a működést fenn kell tartani, sőt, fejleszteni kell! Ehhez mindenkinek a segítségére szükség van. Olyan témáról van szó, amely mindannyiunkat nagyobb eredményhez, több profithoz és céljainkhoz közelebb visz.
Verknüpfte Datei: Top20 támogatásbejelentő lap.doc
Szieberth Dénes dr.
2013. März 23. 05:39 | Antwort auf diese
És legyen itt egy felhívás is!
Mindenkitől, aki fontosnak érzi a Top20 Fajtakísérletek ügyét azt kérjük, továbbítsa felhívásunkat azoknak, akikről tudja, szintén fontosnak érzik, csak mi nem érjük el őket, vagy még ők nem érnek el minket.
Verknüpfte Datei: Felhívás.pdf
  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária
  • Mertcontrol Hungary KFT.