Időkép

Kiegészült a Klub tisztségviselői kara

Zurück

Miután hónapokig bizonytalan volt, miként rendeződik a Magyar Kukorica Klub vezető tisztségviselői karának összetétele, a pénteki (június 14.)

Közgyűlésnek sikerült pontot tenni a nyitott kérdésekre.

Köztudott, hogy a 2018. november 30-i tisztújító Közgyűlés új Elnökséget választott, amelyről rövid időn belül kiderült, nem működőképes. A helyzet mogoldására 2019. június 11-re összehívták a Közgyűlést, amelyet (határozatképtelenség miatt) június 14-én megismételtek. Az immár határozatképes Közgyűlés a kialakult helyzetet tárgyaló, s az egyéb soron következő kötelezettségeknek eleget tévő napirendi pontok megtárgyalása után tiszségviselő választást tartott.

Miután a fenti időpontban megválaszott elnök (Reng Zoltán), s az egyik alelnök (Justus Lilla) lemondott, a Közgyűlés feladata volt a pozíciókra új jelölteket állítani. 

A megüresedett elnöki pozícióra dr. Szieberth Dénes korábbi elnököt, míg az alelnöki pozícióra Zeitvogel Zsoltot (szintén alapító tag) jelölték. A jelöltek elfogadták a jelölést, s a Közgyűlés egyhangúlag szavazott bizalmat részükre.

Dr. Szieberth Dénes megválasztása után elmondta, hogy a Klub eddigi tevékenységeinek megtartása mellett a gazdasági tevékenység fokozására fogja helyezni a hangsúlyt, hogy megteremtse egy operatív szervezet kialakításának feltételeit.

Zeitvogel Zsolt elmondta, hogy kezdetektől aktívan vesz részt a Klub tevékenységében, s mindenkori munkahelyét is bevonta a mebízások, együttműködési tevékenységek révén a működtetésbe. Ilyenek voltak a Terméstanúsítás, a Kukorica Termésverseny, és mindenek előtt a Top20 fajtakísérletek. Ez utóbbinak most már az AgResearch Kft. (amelynek ő a vezetője és társtulajdonosa) a teljes körű  kivitelezője. Tudásával és a rendelkezésére álló kapacitásokkal továbbra is a Klub szolgálatában áll.

Reng Zoltán (az új tisztségviselő választást szükségessé tévő helyzet tárgyalása során) kijelentette, hogy továbbra is az Egyesület tagja kíván maradni, s az általa vezetett cégen, a Hungrana Kft.-n keresztül, közös érdekeket szolgáló együttműködéssel kívánja támogatni az Egyesület tevékenységét.

 

Zurück

Beiträge

Nur registrierte Benutzer können Beiträge eintragen!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Yara Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária