Időkép

Gallery

Back

A rágcsálók kártétele már a kelés után időszakban megkezdődhet, s az érett kukoricában is jelentős lehet. A felszaporodást segítő száraz évek sorozatát általában kíséri egy-egy nagyobb gradáció megjelenése. A mezei pocok kártételét több Top20 kísérletben is tmegfigyeltünk, de a fattyúhajtások megrágásán, ledöntésén kívül eddig nem tapasztaltunk kárt. Ez a "természetes  fattyazás" - véleményünk szeriint - önmagában nem okozhatott gazdaságilag is mérhető terméskiesést, ha egyáltalán beszélhetünk róla. A kukoricába történő betelepedést valószínűleg a szomjúság váltja ki. A júliusban és augusztusban még zöld kukoricaállományok zsengébb részeinek nem is annyira elfogyasztására, mint inkább csak összerágására szorítkozik a pocok tevékenysége.  Eddigi megfigyeléseink szerint a kukoircaszárat nem rágja meg a pocok, s később, a már érő állományban a csövekre sem ment fel, mint ahogy azt többen jósolták. Hörcsög esetében zöldkárt és az érő kukoricában okozott kárt egyaránt tapasztaltunk. A lakott lyukak körül a zöld állományt a hörcsög lelegelte, míg az érett kukoricát elhordta. Meg kell említeni a meei nyulat is, mint potenciális kértevőt, jóllehet az általa okozott kárt a vadkárok közé sorolják - nyilván valóan felelősségi okokból. Kártétele kölönösen físérletekben lehet érzékeny. ahol minden növénynek szerepe van.

Back
  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Yara Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária