Időkép

Gallery

Back

Augusztus 24-én "Mekkora lesz a termés" címmel nyílt bejárást tartottunk a Ki mint vet... Vetőnapi parcellákon. Nem csak látványossági elem volt, de tanulságul is szolgált a vetésidő/vetésmélység bemutató, ahol a parcellák elejét kimosott gyökerű kukoricanövények "díszítették". Azonnal, s szembeötlően igaznak látszott, miért mondják a nagy termés eléréséhez érők, hogy minden növénynek egészségesnek, s a hibridre jellemző termőképesség kifejtésre alkalmasnak kell lennie. A hátrányt szenvedett, károsult, vagy csökkent képességű növények gyökere kisebb volt, ugyanakkor elmaradt az általuk kifejlesztett cső mérete is. Az itt előkészített mintákban előforduló 1-2 kisebb cső gyengébb magvigorból eredhet (a későb kelő mag számára már erős versenyt jelentenek a korábban indulók), vagy az említett drótféreg fertőzés kovetkezménye. A csövek általában típusosak (csőtípus:  "determinált", ami azt jelenti, hogy a hibrid esetleg nem tud minden lehetőséget kihasználni, amit a tápanyag ellátottság és az ökológiai körülmények fekínáltak. Ez hasonló vagy hosszabb tenyészidejű, hasonló stressz és betegség-ellenállóságú hibrid mellévetésével lenne ellenőrizhető). A csövek és a vegetatív részek általában egészségesek.

Back
  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Yara Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária