Időkép

Kísérleti szemle-összefoglaló

Vissza

A kitûzött napi program nagy és megerõltetõ volt. A meleg, a napi több száz

kilométeres autózás, ráadásul a tûzõ napban nyakunkba hulló címertörmelék, vagyes por és a már kiélezõdött, kardszerû kukoricalevelek szemböködése és bõrhasogatása nem emlkeztettek semmiféle üdítõ, nyárias elfoglaltságra.

Mégis azt kell mondani, megérte! A szakmai élmény, amelyet a jól kivitelezett, itt ott a természeti körülmények által is kényeztetett kísérletek nyújtottak, csak azoknak jutott, akik esélyt adtak az efajta szerencsének!

Azt mindannyian sajnálhatjuk, hogy igazán kevesen, részesülhettünk benne, mint ahogy a remek marhapörköltbõl is csak egy fogyott -ehettem volna többet is - a kényelmes mezõhegyesi Nóniusz Hotelben folytatott szakmai magamban beszélgetés során.

Mindazonáltal mellékelek egy összefoglalót, amely talán megindít néhány elszánt gazdát, nemesítõt, kereskedõt és kutatót, hogy az évente megújuló fajtagyûjteményeink élvezetes labirintusában bolyongva frissítse fel tudását és kalibrálja "fajtaérzékét". Erre, különösen az utóbbira igen nagy szükség van, hiszen nap mint nap tapasztalom magam is, hogy az itt ott elaggott, sokszor már-már vallásos hitet érdemes új tapasztalással, új búcsújárással és új fohásszal újra és újra felfrissíteni!

Elõfordul, hogy nem változik meg az ember meggyõzõdése addigi ismereteit illetõen, mégis mennyire igazabbnak hangzik ugyanaz, ha friss alátámasztást kap!

Egy ismerõs gazdával futottam össze és beszéltem a minap. Panaszkodott, hogy a régi, bevált fajtája hogy becsapta, nem is veti többé! Pedig, ha eljárt volna velünk, már évek óta láthatná, hogy õ maga csapja be önmagát a makacs ragaszkodással - és nem csak érzelmileg, hanem pénzzel is, milliókkal - és jöhetett volna, akár most is...

És eljöhet szeptemberben is, amikor a legjobb heyeket ismét megtekintjük és bemutatjuk - talán neki is - akinek annyi a dolga, hogy nincs ideje takarékoskodni, vagy éppen nyerni!

dr Szieberth Dénes

 

 

 

Vissza

Hozzászólások

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Yara Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária