Időkép

Fajtabemutató és gazdatalálkozó Ausztriában

Vissza

A Klub régóta tervezi már, hogy valódi kapcsolatokat építsen ki a határokon túl. Az elmúlt évben Szerbiából jelentkeztek a Termésversenyre, és ugyanonnan jalentkeztek már az idén is. Fajtakísérleteket Szlovákiában állítottunk be korábban,

de akkor még nem gondolhattunk arra, hogy be is mutassuk a helyi gazdáknak, gazdaszervezteknek. Úgy látszik, ennek mostanra jött el az ideje.

A JS Agrotest (tulajdonosa Jan Schuiringa, klubunk rendes tagja) egy teljes Top20 kísérletet állított be a Lajta melletti Briuck-ban. A kísérletet a közös megszemlélésekor bemutatásra alkalmasnak találtuk, s úgy gondoltuk, hogy bemutatkozni olyankor kell, amikor valami igazán jót is tudunk mutatni magunkról. Ez a kísérlet márpedig olyan!

A rendezvény persze nem csak a fajták, hanem a Klub tevékenységének ismertté tételére is alkalmat nyújt.

A találkozóra nem csak a környékbeli gazdákat, de a helyi vetõmag forgalmazókat, és a területi kamarát is meghívjuk. A megismerkedésen kívül kifejezett szándékunk az, hogy mûködõ kapcsolatokat is kiépítsünk.

Arra bíztatjuk a Klub tagságát és a termésversernyben részt vevõ gazdákat, hogy minél nagyobb számban jöjjenek el erre a találkozóra. Részvételükkel legyenek segítségünkre  a kapcsolatok létrehozásában!

A program érdekesnek ígérlkezik és a Seidl-pincében elõkészített záróbeszélgetés oldott környezetet biztosít a személyes érdeklõdési területek egyeztetésére

Ide kattintva megtervezheti a találkozóponthoz vezetõ utat.

 

 

Vissza

Hozzászólások

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Yara Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária