Időkép

Top20 kísérletek állapota, július 24-25.

Vissza

Nagybecskereken és Budiszaván jártunk, hogy felmérjük a hõség hatását a

Délvidéken elvetett fajtakísérletekre. 

 A Nagybecskerek melletti kísérletre kiadós zápor után érkeztünk (Varga Péterrel), s úgy gondoltuk hogy ha nem is a legjobbkor, de még talán idõben érkezett az esõ. Az elõzõ napi határszemléink, s az út mellett elsuhanó kukoricások ugyanis nem sok jóval bíztattak. Ritkaság volt olyan kukoricatáblába bemenni, ahol csõ is fejlõdött volna a többnyire égett levelekkel "díszített" kórón.

Tévedtünk. Hiába küzdöttük be magunkat több 100 méteren keresztül a ragadós sáron át, hiába áztattuk magunkat el teljesen a csuromvizes, magas, leveles rengetegben, alig találkoztunk egy-két, többnyire terméketlen csõkezdeménnyel. Ilyet is többnyire csak a keskeny (80 cm) parcellaelválasztó sávok mentén lehetett látni. Kerestük, hogy lehet-e fajták közötti különbséget tenni, de erre nem kaptunk határozott választ. Talán, ha késõbb célszerûnek mutatkozik, kérni fogjuk a betakarítást.

 Budiszaván kis meglepetés ért bennünket. (Emlékeztetõül: itt korábban ki kellett zárni a korai csoport kísérletét.) Itt a megmaradt középérésû csoport hibridjei mérhetõ termést adhatnak, függõen a tenyészidõszak hátralévõ részének idõjárásától.

 

Vissza

Hozzászólások

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Yara Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária