Időkép

Betakarítások

Vissza

Nehezen indult, de most már lendületet vett a IX. Kukorica Termésverseny parcelláinak ellenőrzött betakarítása. Az eredmények

rácáfolnak a korábbi aggályokra, amelyek arra utaltak, hogy az előző évinél lényegesen szerényebb termésszinten folytatódik majd a versengés az első helyekért. 

Az igaznak bizonyult, hogy egyes régiókban a termés nagyon szerény, s több regisztrált versenyző is úgy érezte, inkább egy szerencsésebb évben indul újra,de most eltekint megmérettetéstől. Mások viszont, talán egy-egy kiadósabb zápornak köszönhetően, vagy a már eleve a mesterséges vízpótlást választva  szigetként kiemelkedtek ki a környezetből, s jelentős termést értek/érhetnek el. (Feltéve, hogy megalapozták a szerencsét!) A beérkező termésbecslések és a látogatások arra engednek következtetni, hogy az idei rekord hasonló lehet a korábbi jobb években tapasztaltakhoz. A 14 tonnás kritikus pontot máris áttörtük, s azzal számolunk, hogy több hasonló, vagy súlyosabb "aranyérmes" trófea is hullik a következő napokban.

Hasonló a Top20-as kíérletek gyorsértékelésénél kirajzolódó kép is. Bíztató, hogy kevés a nagyon gyenge eredmény, és vannak kiugróan kedvező helyi termőévre utaló jelek is. A várhatóan 16 kísérleti helyszínről (31 kísérlet) 13-nak a nyers eredménye már a kezünkben van. Ezek közül ötnek a termésszintje meghaladja a 13 tonnát, belőlük kettőé pedig a 15-öt. Ezek mellett egy, az emlékeinkben igen száraznak és igen forrónak megmaradó évben a három 4 tonna körüli terméspotenciálú termőhely az ott élőknek rossz hír, de nem utal országos katasztrófára.

Képek

Letölthető fájlok

Vissza

Hozzászólások

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Yara Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária