Időkép

Kiterítve - Fuzárium kísérlet Szegeden

Vissza

A 2010-ben elindított fuzárium fertõzési kísérlet ebben az esztendõben folytatódott. A szeptember 6.-i fajtabemutató alkalmával, majd ezt követõen szeptember 15.-én lehetõségünk adódott megtekintenielõször a lábon álló, majd a bírálatra elõkészített kísérletet.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft kutatója, egyben tudományos igazgatója, Dr Mesterházy Ákos akadémikus több kérdésre is keresi a választ, amikor a kukorica hibridek egy szélesebb választékát egymás mellé elvetve vizsgálja fogékonyságukat. A téma összetett, s egyáltalán nem egyszerû a látszólag „világos” kép alapján megbízható, tudományos érvekkel is alátámasztott eredményre jutni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a köztermesztésben használt hibridek között a verseny nem kizárólag a rezisztens vagy toleráns hibridek között folyik! Szerencsésnek mondható az a nemesítõ, akinek a hibridje, ha még oly keresett is a piacon, valódi és megbízható toleranciával rendelkezik e kockázatos betegséggel szemben. Általában azt tapasztaljuk, hogy egy-egy esztendõben a „szükséges” környezeti (alapvetõen klimatikus) feltételek kialakulása és néhány, elég nagy területen termesztett, a fogékonyság szempontjából megfelelõ fejlettségi állapotban lévõ hibrid jelenléte elegendõ lehet a betegség epidémiaszerû fellépéséhez. A hibridek között ennek ellenére fellelhetõ különbség azonban reményt ad a sikeres kutatásra.
Minthogy a betegség hatása nem csak a termés korlátozásában, hanem a takarmányozás és táplálkozás szempontjából súlyos kockázati helyzetek kialakulásában is szerepet játszik, világszerte több helyen kutatják a rezisztencia nemesítés esélyeit. Egy ilyen kísérletnek ad helyet a szegedi kísérleti terület is.
Mind a nehézségek, mind a lehetõségek területén számos kérdés merül fel. Dr. Mesterházy Ákos szerint 16 fertõzõ fuzárium fajt írtak le eddig, s ezek külön – külön és együtt is fertõzhetnek. Nagyobb tájegységekre jellemzõ csoportok megállapíthatók ugyan, de a fertõzéshez szükséges klimatikus feltételek átfedik egymást. Az évjárati hatások mellett a globális klímaváltozás is befolyásolja, hogy a nagyobb földrajzi egységek között hol húzhatók meg a határok. A földrajzi helyek fontos szerepet játszanak a rezisztencia nemesítésben, mert ahol valamely gombafaj nem fordul elõ, szelekciós munkát sem folytathatnak a fogékony vonalak kiszûrésére.  Ha egy ilyen helyrõl átvisznek egy hibridet egy másikra termesztés céljából, a fertõzõdés veszélye fokozott lehet.
Sok kutató vitatja, hogy a mesterséges fertõzés elég jó eséllyel jósolja-e meg a szántóföldön várható fertõzést. A termesztésben ugyanis nem csak az idõjárásnak, de az alkalmazott agrotechnikának (vetésváltás, talajmûvelési mód, trágyázás, stb.) is jelentõs a szerepe. Egyáltalán nem mindegy az sem, mondják, hogy a fertõzõ anyag bevitele szempontjából kulcsszerepet játszó kártevõk és stressz-hatások a kukorica mely fejlettségi állapotában lépnek fel, s mennyire volt sikeres az ellenük való védekezés.
A Dr Mesterházy Ákos kísérletsorozatában éppen azt szeretné kideríteni, hogy mely fertõzési módszerek vezetnek megbízható eredményre a kutatásban, s az így kapott eredmények visszaigazolhatók-e szántóföldi körülmények között. Van-e értékelhetõ eltérés vagy összefüggés, az egyes kórokozó fajok fertõzõképessége és a kukorica hibridek reakciója között? A legfontosabb kérdés természetesen az, hogy a várható eredményeket a nemesítõk felhasználhatják-e nemesítési programjaikban. Szerinte a helyzet nem reménytelen, s éppen szegedi (táplánszentkereszti) példákat hozott fel! Õ maga is elindított egy nemesítési programot, amelyben beltenyésztéses törzsek ellenálló képességét vizsgálja, s a kellõ rezisztenciát felmutatókkal próbahibridek elõállítását végzi.
A Top20 Kísérleti Programmal való együttmûködést azért tartja fontosnak, mert ez által közvetlenül is visszajelzést kaphat a kísérleti területen megfigyelt és a szántóföldön tapasztalt eredmények közötti összefüggésrõl. A mintegy 40, kísérletbe vont hibrid egyben üzenetet is hordoz nemesítõik, forgalmazóik és az õket termesztõ gazdák felé – hol kell javítani, hol kell óvatosnak lenni, s hol lehet egy kicsit jobban elengedni a gyeplõt, persze, nyitott szemmel!
Az idei kísérletek különös értéke, hogy jól vizsgálhatók a mesterséges fertõzés eredményei.  Természetes „felülfertõzés” csak elvétve fordult elõ. Azt várják, hogy a parcellák elé kiterített mintákon szemmel jól látható különbségeket a statisztikai értékelés is visszaigazolja. A fertõzöttségi szintek megállapítását toxin tartalom vizsgálat követi. Az sem teljesen tisztázott, hogy a tapasztalt fertõzési kép és a méregtermelés összefüggése mennyire megbízható, de két dologról nem szabad megfeledkezni: a gomba nem csak a méregtermeléssel okoz kárt, hanem a termés jelentõs korlátozásával is, és méreg nem termelõdik ott, ahol a gomba hiányzik.
A fertõzést saját gombatenyészetekkel hajtották végre, két kísérletben. Mindkét kíséreltben a nálunk három leggyakoribb, és méregtermelés szempontjából legveszélyesebb gombafajt használták (F. graminearum, F. culmorum, F. verticilloides). Az egyik kísérletben gomba-szuszpenzióba mártott fogpiszkálót szúrtak a csõkezdeménybe, a másikban a bibecsatornát fertõzték. Az elõzõ módszer bizonyult sikeresebbnek.
Szemrevételezéssel is megállapíthatóan nagyobb fertõzést a Fusarium graminearum és a Fusarium culmorum okozott. Egyes hibridek nagyon erõs reakciót mutattak, míg mások gyengébben, vagy alig fertõzõdtek. Az idei kísérletben – Dr. Mesterházy Ákos szerint – különös jelentõsége van a kontrollsorban elõforduló fertõzöttségnek, mert az a gyenge természetes eredetû fertõzéses nyomás miatt erõs fogékonyságra utal!
A mellékletként bemutatott képek csak azt bizonyítják, hogy ott jártunk, s a mintákat megszemléltük. Híradásunkkal szeretnénk felkelteni az érdeklõdést a feldolgozást követõ, az eredményeket is tartalmazó közlésünk iránt!
Mesterházy akadémikusnak és Dr Toldiné dr Tóth Évának köszönjük az élvezetes, a szakma mélyebb rétegeibe is bepillantást nyújtó kalauzolást!
A szemléken (meghívottként) részt vettek:
Ficsor Béla: RAGT Kft, Varga Péter: Mezõmag Agrárház Kft, Perczel Mihály és dr. Szieberth Dénes: Magyar Kukorica Klub Egyesület

Vissza

Hozzászólások

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Yara Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária